Berényi Nyelvstúdió - Nyelvoktatás Győrben


A tartalomhoz

Öné a szó!


BÁTRAN KOMMUNIKÁLJON!

Öné a szó!



A
BERÉNYI NYELVSTÚDIÓBAN a legfrissebb tanítási irányzatoknak megfelelően a kommunikatív módszert követjük, amely biztosítja a beszédkészség kiemelt fejlesztését és gyakorlását a mindennapi élethelyzetekben. A tanórák a célnyelven folynak, így lehetőség nyílik, párbeszédek, dialógusok, játékos feladatok bevonásával, az idegen nyelven történő szereplésre, megnyilvánulásra.

Hallgatóink már az első néhány órát követően, képesek alapvető információkat adni magukról és környezetüktől, majd szintről szintre fokozatosan fejlődő szókincsüknek és nyelvtani ismereteiknek megfelelően lépnek előre az egyre hatékonyabb kommunikáció irányába. A hatékony kommunikációhoz szükséges nyelvtani struktúrákat is életszerűen előforduló helyzetekben tanítjuk. Így fokozatosan fejlődik kifejezőkészségük.


A
BESZÉDCENTRIKUS tanulási folyamatban a KIS CSOPORTLÉTSZÁM a hatékonyság szempontjából meghatározó tényező.

Ha nyelvtanulásról van szó, nem mindegy, mennyi idő jut a résztvevőkre egy-egy foglalkozás során, és mennyi ideig tart egy tanfolyam.

Nyelvtanulásnál az órán egy főre eső egyéni foglalkozási idő, nélkülözhetetlenül fontos. A beszédkészség, a passzív szókincs aktív szókincsé fejlesztése, mondatszerkezetek, a kiejtés, az intonáció begyakorlása, készséggé tétele, sok egyéni megnyilvánulást, foglalkozást igényel.

A Berényi Nyelvstúdióban a magánórákon kívül, már két főtől is indítunk csoportokat és lakossági csoportjainkban maximum 6 fő vesz részt. Ez lehetővé teszi a csoport résztvevőinek egyéni fejlesztését is, és sok lehetőség van a tananyag elmélyítésére, gyakorlásra, az órai kommunikációra, ami a nyelvtanulás egyik alappillére.

Véleményünk és tapasztaltunk szerint, a 7 főnél magasabb létszámú csoportban való nyelvtanulás nem hatékony, időpocsékolás és pénzkidobás.

Tandíjaink létszámfüggőek. Figyelembe véve a kis csoportlétszámból adódó eredményességet, hatékonyságot, és azt a tényt, hogy használható nyelvtudást kapnak résztvevőink egy-egy tanfolyam befejeztével, kijelenthetjük, hogy tandíjaink kedvezőek.


HASZNÁLHATÓ NYELVTUDÁST NYÚJTUNK

MERT:

  • Nálunk a résztvevő igényei a fontosak
  • Egyénre szabott hatásos módszereket kínálunk
  • Beszédcentrikus, kis csoportos vagy egyéni oktatás folyik
  • Kényelmes környezetben a belvárosban tanulhat
  • Nemcsak tanfolyamot kínálunk,hanem a végső célig támogatjuk a nálunk nyelvet tanuló résztvevőket
  • Tájékoztatjuk a vizsgaidőpontokról, közösen, szaktanári segítséggel, választjuk ki arésztvevő számára ideális vizsgatípust
  • A tanár szerepe az óra vezetése, a szerepeltetés, a beszéltetés
  • Tanfolyamainkon nagy szerepet kap a kommunikáció mellett a prezentáció készítése, pármunka, szükség esetén a differenciálás
  • Állásinterjúra készítünk fel
  • Külföldi munkavállaláshoz szükséges alapismereteket sajátíthat el rövid idő alatt
  • Szakképzési hozzájárulás terhére, akár ingyen is tanulhat
  • Esetleges nyelvi hiányosságainak fejlesztése érdekében választhat : társalkodó -nyelvtani rendszerező-szókincsbővítő tanfolyamaink közül


Térkép

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe